Lényegében egy korszak lezárult az életemben, életünkben. Öcséméknek lett végre egy nyaralójuk, ahol majd évente két-három hetet el tudnak tölteni, így nem szakadnak  végleg el az országtól (hazát nem igazán tudok írni, hiszen elüldözte őket az Orbán-rendszer), anyám pedig végre engedett könyörgésünknek és leköltözik öcsémék nyaralójába, ami most már az otthona lesz nyugdíjas éveire, egyúttal nem fog üresen állni az év nagy részében.  Természetesen ismét K. segítségét fogom kérni, hogy alakítsa vissza olyanná a házat, amilyen talán akkor volt, amikor Pesta gyerökkel megvettük, a romosságát leszámítva, és el kell tüntetnie a rendelőt vagy csak vissza kell alakítania szobákká, ebbe persze majd anyám is beleszól, hiszen ő fogja ott tölteni az elkövetkezendő éveket,  előnye lesz még ennek a viszonylag nagy váltásnak, hogy kilométerileg is közelebb kerülünk egymáshoz.   (2024. április 28.)