2019. április 21., vasárnap

6 órakor

ébredtem. Már világos volt. Vécé, fürdőszoba, konyha, kávé, erkély. Még aludt a hegy és a társasház is. 
Csend. 
Metintől kapott zöldségek magukhoz tértek. 
Napi rutin lett, hogy laptopom felnyitása után, rögtön a blogra tévedek. 
Valamelyik szomszéd sokszínű macskája a kis kőasztalon napozott. 
Az új szomszédlány nem állt be a garázsba. Ha nem Bánkiék helyére költözött volna, lenne ébredés után balhé. Tanárnő is felébredt. Ágyneműjét gondosan kirázva az erkély korlátjára teríti, nem vesz észre vagy csupán nem akar észre venni, egy szál boxer van rajtam. Én sem köszönök rá, minek zavarba hozni őt?
Serge hosszasan unszolt délután, hogy menjek vele a tanyára. Adjam fel végre a sértődést, béküljek ki a családdal és a barátokkal. 
Nem értette (nem akarta megérteni); hogy nem haragszom; tüske sincs bennem, csak más utat járok; az ő társasága, már nem az én társaságom. 
Böngészés a világhálón, a facen, mindenki boldog húsvétot kíván mindenkinek. Ebből én kimaradok. 
45 üzenet vár olvasásra és válaszra. 
Hidegen hagy. 
Nincs hideg. Kellemes az idő. Telefonom némítva, a kijelzőn értesítések villognak.

2019. április 20., szombat

rás

szerint az ember vágyai néha felülírják a józan eszét. 

Nem vitatkozom vele. Akiről mindezt feltételezte, jobban ismerte, mint én. 

Az én vágyam soha nem fogja felülírni az eszem. Direkt nem írtam, hogy józan, mert azért baromságokat még én sem állítanék magamról. 

Régen nincsenek vágyaim. Ha időnként elő is tör belőlem egy-egy, azt még csírájában elfojtom. 

Felnőttem, konszolidálódtam, enyhén (nagyon) kiégtem. 

Megelégszem szeretkezésekkel, beérem azzal, hogy volt kapcsolataimat újítom fel. Nem kockáztatok. Nem keresek, ha jönnek, nem tiltakozom.

Tudom, hogy milyenek az ágyban; mit kapok és mit adhatok nekik. Érzelmek és vágyak nélkül. 

Serge szerint jó vagyok az ágyban. Metin sem panaszkodott a teljesítményemre. Talán azért, mert nem akarok teljesíteni. Élvezem. Tudom, hogy korlátozott ideig fog tartani, érzelmeket már rég nem viszek bele. 

Hiányzik. Hiányzik a felülírás; bánt az, hogy hazudok. Nekik és magamnak is. 

Nem is olyan régen még azt hittem, hogy majd megállapodok; hogy belesimulok a rendszerbe, a társadalom hasznos építőkockája leszek, családapa. 

Ma már nem kergetek illúziókat. Egy leszek a sok buzi közül; akik úgy élik le az életüket, hogy azt hazudják reggelente maguknak borotválkozás vagy zuhanyzás közben, hogy pont jó úgy minden, ahogy van. 

2019. április 19., péntek

Serge

vallásos. Én nem. Gyerekkoromban időnként elgondolkodtam azon, hogy ki is irányítja a világot, mi és miért történik, miért pont az történik stb., de ezekhez a gondolatokhoz soha nem kapcsoltam hozzá egy égben lebegő jóságos apókát, aki elküldi a lelkét, hogy teherbe ejtsen egy kislányt, s  miután megszületik a fia, keresztre feszítteti. Majd mint aki jól végezte a dolgát, gyorsan fel is támasztja, még egy darabig sétáltatja őt az emberek között, aztán magához emeli a mennybe. Szóval megvoltam és elvoltam vallás nélkül is. Metin sem volt vallásos. vele sem jártunk templomba. Egyrészt születésénél és származásánál fogva neki Isten az eleve Allah. De soha nem láttam őt szőnyeget igazgatni a szobámba, hogy megfelelő irányba nézve, ott tornaműveleteket végezve imádkozhasson. Pityu gyerekkel már más volt a helyzet. Időnként - főleg miután kielégítettem, bűntudata támadt. Gondolom ilyenkor elmondott egy-két fohászt, hogy nehogy a pokolba kerüljön. Soha nem kérdeztem rá. Betudtam annak, hogy szégyelli, hogy full heteró létére egy fiú (időnként én) elégíti ki. Eleinte még próbáltam beszélgetni vele, hogy létezik olyan, hogy biszexulitás,  be nem vallott homoszexulitás, aztán felhagytam a próbálkozásokkal. Tagadókkal soha nem tudtam mit kezdeni. Visszatérve Serge-re, ő vallásos. Bár nála sem értem, hogy fért meg Isten szeretete, mindent látása fiatalkori cselekedeteivel, hiszen ölni bűn. Erről viszont soha nem volt és most sem hajlandó beszélni. Tabu. Én pedig tiszteletben tartom. Ahogy tiszteletben tartom mások hitét. Anyámét is. Aki egy darabig hót ateista volt, mostanában pedig minden hétvégén - ha nem dolgozik, - a templomban térdel és imádkozik. Öcsém az mindig is hülye volt ilyen szempontból, mióta nős, azóta vallásosan hülye, de ez nem téma köztünk, ahogy az sem volt téma, hogy megkeresztelte gyerekeit. Gondolom gyorstalpalón végeztette el vele sógornőm a katolikusságot. Mindez most nem is tudom, hogy miért jutott eszembe, talán azért, mert tegnap este Serge megkért, hogy ma ne együnk húst, bőjtöljünk. Még alszik, itt mellettem az ágyban, lábai szétvetve, egy kispárnát ölel át a feje mellett, s nem fogom őt azért felkelteni, hogy elmondjam neki mindezt. 
Inkább leírtam, s még nem kockás füzetbe. 

2019. április 14., vasárnap

Idejét

nem tudom, hogy mikor voltam utoljára templomban. Nem vagyok vallásos, illetve az én vallásosságom nem kötődik épülethez. Így templomhoz sem. Serge vallásos. A korai misére mentünk, amennyiben hét óra korainak nevezhető. S bár Serge a magyart még mindig nem igazán beszéli (nem akarja beszélni), de tökéletesen megérti. Én pedig megértettem valamennyit abból, hogy mit jelent az, hogy "gyökerek". Nem fogom kifejteni, időm sincs rá, meg nem is biztos, hogy el kell mesélnem valakinek a gyerek- és ifjúkorát. S még jobban megértettem azt, hogy ellentmondás. Mert ahhoz, hogy értelmet nyerjen mindaz, amit most leírtam, ahhoz el kellene mesélnem a felnőttkorát is. Azt hiszem, hogy kezdem kinőni a blogomat. Jobban járnék én is egy kockás füzettel. 

2019. április 13., szombat

Váratlan

vendég érkezett az este, így Tövispuszta még vár a befejezésre. Baromság, én várok a könyv végére. Serge lepett meg, szerintem csak magát. Soha véget nem érő történet a mienk (ahogy Metinnel is). Kicseszettül jó, hogy csupa olyan ember van az életemben, akivel a szex okés, de az együttélés már problémás. Átok. Átok? 

2019. április 12., péntek

Ma éjjel

a végére érek Kepes regényének. Fájdalmas egy könyv. Emlékeket ébreszt. Nem jókat. A hét melós volt, túlzottan is. Nem ártott. Anyagilag még használt is, fizikailag kevésbé. Hanyagoltam a kondit és futást, időm sem lett volna rá. 

2019. április 8., hétfő

141.

oldalnál tartok. "A munkaszolgálatos behívó" fejezet lesz a következő. Irigylem a stílust, irigylem az írót. Ma sokáig robotoltam. Hét óra elmúlt, mire hazaértem. Útközben vettem kínait, a mikróban majd megmelegítem. Egyelőre elmúlt az éhségem. A hűtőben még találtam egy málnás apentát, azzal enyhítettem a szomjam, félig volt. Kiürült a hűtőszekrényem is. Most vagy fejest ugrok a kádba, vagy fogom magam és lemegyek vásárolni valamelyik multiba. A fejes életveszélyes lenne, valószínű, hogy nyakam törném, így marad a vásárlás. Lenor mosókapszula. Reklám a tévében. Nutella követi, és a dolo will. Egyik sem hozott lázba. Szapanosék és az örökség sem. Nem tudom, hogy mikor kapcsoltam be a tévét. Háttérzaj. A magány ellen, ami a csend. Félek a csendtől, leginkább a gondolataimtól. "Mostanában megváltoztál". Karesz jegyezte meg kávézás közben. Álltunk a platán alatt. Juharlevelű. Nem magamtól tudom, ennyire nem vagyok botanikus. A kérgét enyhén hullajtja, ilyenkor tavasszal ez jó. Ezt sem a kisujjamból szoptam. Kareszt nem csupán a hangulatom érdekli, a fák is. Többek között. Indulni kéne és nem kávét inni, meg ujjaimat sétáltatni a laptop billentyűzetén. Hétfő, este, 8 óra után három perccel. Memento nekem. A csend ellen. 

2019. április 7., vasárnap

Tövispusztát

olvasom, no meg Máté naplóját. 2005. Akkor még Sirály (Dávid volt pasija) nős volt, és azon hezitált, hogy jobb-e neki a buzilét vagy sem?! Basszuskulcs! Mennyi mindent mosott már el az idő. Soha nem gondoltam Sirályra heteró pasiként és nem a kinézete miatt. 

"Báró Szentágostony Pál és két fia Tövispuszta felé lovagolt, mint sok éve, amikor a báró maga tanította lovagolni a fiait. Ahogy a szántóföldek felől, a szilvafák és eperfák szegélyezte poros földúton a tanya felé ügettek, Pál arra gondolt, mennyi minden történt vele az elmúlt évek alatt, s közben Tövispusztán mintha megállt volna az idő."

Tényleg megállt az idő, főleg akkor, amikor Máté naplóját olvasom vagy Gy.-ét. Ennyit tesz egy Kepes regény. Miért nem olvastam el előbb? Miért pont most jutott eszembe, hogy kivegyem a könyvtárból. Könyvtárba is ezer éve jártam, enyhe túlzással. Csodálkoztam is, hogy még jó az olvasójegyem, ami viszont azt jelzi, hogy tavaly meghosszabbítottam. Ezt megtettem most is. 

Le kellene ugranom a tanyára és nem Sirály miatt. A gond csak az, hogy akkor összefutnék azokkal, akikkel nem szeretnék. Hiszen holnapután...  Nem lapozok ahhoz a laphoz a naplóba. Nem akarom átérezni a fájdalmat. Lényegében most nem is akarom olvasni a naplókat. 

Ki kellene nyitnom az ablakokat, beereszteni a hűs levegőt, a fejembe is. Hajnal kettő már biztos volt, mikor elaludtam, hatkor pedig ébredtem. Tegnap nem kapcsoltam ki a telefonban az ébresztőt. 

Az eső elállt, kisütött a nap. Metin vásárolta zöldségeket kitettem a terasz-erkélyre. Meg is öntöztem őket, most már csak rajtuk áll, hogy élni akarnak vagy elszáradni...

2019. április 6., szombat

300

bejegyzés. Amúgy pedig esős, borult nap. 6 órakor ébredtem. Tuti, hogy valami rossz álomból, melyre már nem emlékszem. Most ülök az ágyam szélén, és bámulok ki a fejemből. Tervezném a mai napot, ha lennének terveim. Egyelőre nincs. Csak a közöny van, vagy még inkább a közömbösség. Máté játszott a szavakkal. Mostanában én is elgondolkodom rajtuk. Játszani velük még nem tudok. Szavak, rendek, szórendek. Lehet, hogy mégis tudok, tudnék. Kepes regénye ismét előhozta a késztetést, hogy kézbe vegyem a naplókat. Megrendeltem mind a három regényét Kepesnek. Azt is, amelyet most olvasok. Tövispuszta. Nagyon jól ír Kepes. Minden mondatának súlya van. Számomra. Szobámban körbenézve nem látok mást csak romokat. A zöldek halni készülnek; a parkettán mostanra kisebb hegyek alakultak ki a ruháimból, a konyháról nem is beszélve, lassan papírtányérból és pohárból fogok enni, inni. Egy hét termése. A parasztok viszont örülhetnek. Lesz esély a termésre, megérkezett az eső. Ide-oda kalandoznak a gondolataim. Ébredés után bekapcsoltam laptopom, körbenéztem a virtuális világban, elolvastam az Index egyre unalmasabb cikkeit; a kormányhoz közel álló internetes újságokat nem olvasom, elég hazugságot tapasztalok nap, mint nap nélkülük is; a PlanetRomeon töröltem a beérkezett üzeneteket, a profilomat is lassan törölni kellene. Akikkel akartam már úgyis találkoztam, a többi pedig nagyon nem érdekel. Talán ez a közöny vagy a közömbösség.  A házban csend van. A lelkemben is. (Szerintem ez egy lopott mondat; a baj csak az, hogy fogalmam sincs, hogy kitől loptam. Ezt teszi a túlzott olvasottság.) A felhők kezdenek oszlani, ha akarnám lefotózhatnám és feltehetném a face-re. Nincs hozzá kedvem. A szomszéd macskája már megint a kőasztalon mosakodik, valószínűleg már megszült, elég girhes. Ideje lenne már vécére is mennem, azt is halasztom, mint sok minden mást. Ezt mondjuk sokáig nem tudom. Szóval ez is egy szombat, egy hétvége első napja. 

2019. április 3., szerda

Laza

szerda, laza hét. Tengek bele a világba. Korán megyek a szalaggyárba és korán jövök el. Edzés hanyagolva, esti kilengések is. Élvezem a lakásomat, lakásom fele annyira sem élvez engem. Mióta anyám sztrájkol és nem hajlandó takarítani nálam, kupleráj van. A parkettán ott virít mindaz, amit a héten viseltem; alsónadrágok, pólók, ingek, nadrágok, zoknik. A fürdőszobában van szennyestartó láda, de nem érdekel. Jó helyen vannak a parkettán, engem nem zavarnak, más nem jön hozzám. Metin hazautazott, azóta csend. A lelkemben. A zöldek, melyeket vásároltunk (igazság: Metin vásárolta őket) már szomjaznak, vízre vágynak. Én is. Tengerre vagy csak egy tóra. Egyedül. Ahogy most is egyedül vagyok itt a terasz-erkélyen. Előttem a hátsó kert, az előtt a hegy, hegy előtt a Duna és a város. A város, amely most hidegen hagy az összes szórakozóhelyével, az összes buzival, az összes szexi csajjal, mindennel. Depresszió vagy rosszkedv? Ha jóban lennék unokanővéremmel, akkor elvinne a barátnőjéhez és azt megmondaná; nem vagyunk jóban. Változatlanul. Azért fogadott fiának küldtem a GLS futárszolgálattal névnapi ajándékot. Nem mentem el személyesen. Rühellem. Őket is, és magamat is, hogy rühellem őket. Ellentmondás, zavar, káosz. Délelőtt felhívtak a könyvtárból, hogy visszahozták Kepes András Tövispuszta regényét, mehetek érte. Mentem. A 17 oldalnál tartok. Olvasható. Valószínű, hogy a többi könyvét megveszem. "Kávéfoltos levelekből, megsárgult, tépett szélű dokumentumokból, elrongyolódott naplókból és felesleges tárgyak szagából próbálom összerakni ezt a történetet." Így kezdődik a regény, melyet Kepes "Azoknak, akik gyanútlanul elmesélték nekem a történeteiket. És főként feleségemnek, gyerekeimnek, unokáimnak, akik miatt tovább mesélem." - ajánl. Én is régóta próbálok már összeilleszteni egy történetet, egy életet. Nem sikerül. Hiába a naplók, hiába Dávid, hiába Serge. Sikerült viszont emiatt összevesznem unokanővéremmel és még néhány emberrel, akik részesei voltak ennek a történetnek. Megszállott. - mondta nekem Metin, mikor szeretkezés után, félig álló farokkal elmeséltem neki, hogy mit is szeretnék. Nem tudom, hogy tényleg megszállott, őrült (idézet volt szeretőmtől, aki a mai napig nem akarja felvállalni, hogy igenis volt már farok a szájában, talán még a fenekében is), és válogathatnék a jelzők közül, hogy mi is vagyok még. Most leginkább "leszarom" hangulatú, dohány- és üdítőfüggő. Holnap már csütörtök, s ha nem éppen egy húzós szalag gyártásában lennénk benne, akkor kivennék egy hosszú-hosszú hétvégét, így viszont csak korán megyek és korán jövök el a gyárból. 

2019. március 31., vasárnap

Sayfo Omar

regényét olvasom. Allah tágas földje. Lassan fél éve. Nem haladok vele gyorsan, pedig nem nehéz; ráadásul érdekel is, a téma is jó, az író is jó. Metin még alszik; hajnalban értünk haza, az óraátállítás után fél vagy háromnegyed órával. Csendesen szuszog, soha nem horkolt, az elmúlt évek alatt sem változott ez meg. Ahogy sok minden más sem változott. Egyik lába félig kilóg a paplan alól, kezével szinte érinti a parkettát, hason alszik. Ismerem őt. 164. oldalnál tartok, a könyv felénél. A bárban egy törzsvendég küldött Metinnek egy koktélt. Nem fogadta el. A kertben már csiripelnek a madarak. A nap megvilágítja a fenyőfákat és a sziklát is, melyre pont rálátok. Mondjuk az már nem a kertben van. Igazi tavasz van. Ki kellene nyitnom az ablakot és egy kávét főzni sem ártana, égnek a szemeim; a talpam is sajog az új cipőnek köszönhetően, amit tegnap vettünk a Mammut egyik boltjában. A biztonsági őr rámosolygott Metinre; szokatlan volt, eddig akárhányszor vásároltam ott, csak állt, mint egy kőszobor, fapofával. Ha most rágyújtok, akkor felébred, hagy aludjon még. A bőröndjébe még este bepakolt, csak a fogkeféjét, tusfürdőjét és a parfümjét hagyta a szekrényen. Szeretem az illatát, majd hétfőn vagy kedden veszek magamnak, habár azt hiszem, hogy csak rajta szeretem; hozzá tartozik, ahogy a macska is hozzá tartozott, ő meg hozzám. Múlt időben. Anyámhoz megyünk ebédelni, örülni fog Metinnek. Valaki megy le a lépcsőn, tűsarkúban. Valószínűleg az, akik a múlt héten költözött ide a fideszes Bánkiék helyére. Fiatal lány, tuti, hogy nem saját erőből gyűjtötte össze a lakásra a pénzt; a tanárnő szerint egyetemista, én még nem találkoztam vele.