Persze folytatódik ... mert miért is ne reggel akarjon a Macska megfulladni, így aztán be a kocsiba és rohanás Pesta doktor úrhoz. Persze Pesta doktor úrnál ott van Ő is. S persze, hogy nem tudok nemet mondani, hogy megkínálhat-e egy kávéval. Persze hazudni sem tudok mikor megkérdezi, hogy jól vagyok-e. Persze elfordulok, hogy ne lássa, hogy bőgni lenne kedvem. Persze Macska nem fulladt meg, csupán  a gyomrában összegyűlt szőrgombóc akart eltávozni. Persze Pesta doktor úr kikísért, hogy ő is meg tudja kérdezni, hogy "azért ugye minden rendben?". Persze, hogy nem azt válaszoltam, hogy dőljön rátok a ház, pedig lett volna hozzá kedvem, de a ház már lényegében öcsémé, így aztán kényszeredett mosollyal csak azt tudom kinyögni: "a legnagyobb rendben minden". Persze tudom, idővel minden sokkal könnyebb lesz. Idővel és akkor majd a "persze"-k is elmaradnak.  (2024. április 19.)

Persze még mindig boldogtalan vagyok, pedig nem akarok az lenni. Persze szexelhetnék már végre valakivel, de nem akarok. Persze nem kéne mindig a múltra gondolnom, pedig nem akarok. Persze nem kéne mindent ismételnem, pedig nem akarom. Persze... persze... persze... és a tavaszi nyár is szertefoszlott. És persze ilyen számokat sem akarok hallgatni örökké, de a Spotify kib@szottul kíméletlen.

I need someone to tell me, tell me, tell me, tell me

What comes after love?

I wanna know there's something for me after us

I don't think my heart was made to break this much...

(2024. április 16.)

Lényegében nincs bajom az egyedülléttel. Home office helyett bejárok a szalaggyárba, dacára a szar közlekedésnek. A dugókban ücsörögve van időm odafigyelni a zeneszámokra plusz mindig akad látnivaló is. Közös ebéd a kollégákkal, ráébredve ismét, hogy mennyire jó fej embereket válogatott össze anno Kopi és Karesz. Meló után kondi a megszokott helyen. Otthon vár a két macska (ez persze enyhe ferdítés, mert csak a kaját várják), lefekvés előtt még futás a hegyen, utána zuhany, olvasás és szunya.  Tartalmasak a napjaim.   Ma pedig kertészkedés, vettem pár bokrot és törpefát, remélem megfogannak. (2024. április 13.)

Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.

Ady Endre: Az Úr érkezése (részlet)

Adynak gyönyörű ez a verse, egy baj van csupán, hogy nálam elmaradt az ölelés. Vártam-vártam, de nem jött. Vannak peches emberek, köztük én is, persze ettől még az élet szép.  (2024. április 10.)

Mátét a könyvek találták meg, pont akkor, amikor szüksége volt segítségre. Engem a dalok találnak meg (elolvastam és meghallgattam Medea.) Pont akkor, amikor kell... egy sokadik átalvatlan éjszaka után, mikor már nyúlnék a piához; a telefonomhoz, hogy rendeljek egy adaggal abból amiből nem kéne, de mielőtt megnyomnám a kis zöld ikont  a Spotify ajánl nekem egy dalt

"Well the first time I saw you

 On that cold winter's day

I was trapped between heaven and hell...."

s mire véget ért a szám már sem inni, sem szívni nem akarok. 

Ha jobban belegondolok egy dolgot szeretnék csak, hogy újra legyek az a srác, aki voltam 10 éve. Az a srác, aki egy hátizsákkal bebarangolta az országot; akit nem zavart, ha hajnalok hajnalán  egy vasútállomás kemény padján ébredt fel. Valahogy az évek múlásával nagyon felcserélődtek az értékrendjeim. Egy valami nem változott - a balszerencsés párkapcsolataim.

(2024. április 06.)

Őszinte válasz nem létezik. Részemről. Mit lehet egy olyan kérdésre válaszolni, hogy "nem volt szar együtt látnod őket?" De. Szar volt. Ugyanakkor mind a kettőt szerettem. Mind a kettővel közös életet képzeltem el. Nekem nem jött be. Ezért inkább drukkolok, hogy nekik bejöjjön, együtt.  És ha most nem lenne egy Macskám meg "ezt azért megtartom" Kölyke, hagynék itt most mindent a francba és utaznék el hónapokra, legalábbis addig, míg ez a "rohadjon meg mindenki" érzés el nem múlna belőlem. De mivel van a Macska meg a Kölyke, így maradok és vetem bele magam  a melóba, a gyúrásba és a szexbe nem. S most annyi év után ismét előjött az, hogy jól esne egy füves cigi. De nem! Ismerve magamat nem állnék meg egynél és azt nem akarom. Ennél én több vagyok, legalábbis remélem. (2024. április 04.)

Arra azért nem voltam felkészülve,  hogy amikor öcsémékkel kimegyünk, hogy aláírják a papírokat a ház megvételéről, ott lesz Kamionos. Igaz, mire is számítottam? Hétvége volt, legfőképpen húsvét hétfő. (2024. április 03.)

Van úgy, hogy találkozik a kereslet és a kínálat. Öcsém nyaralót szeretne venni,  Pesta gyerök a házát szeretné eladni, én pedig közvetítek, elvégre én láttam meg és szerettem rögtön bele a régi, enyhén lepusztult parasztházba, amit aztán közösen újítottunk fel, mert akkor még azt hittük: ott öregszünk meg együtt.  (2024. március 30.)

Ezer éve ismerjük egymást, Mátén keresztül. Sokáig Máté volt a közös pont. Később változott a helyzet. Mindig megbízhattam benne. Bármikor számíthattam rá. Lassacskán kialakult kettőnk között egy kapocs, nem csupán a szex miatt. Időnként bevillant (hol nekem, hol neki) lehetnénk mi többek is, de mindig vetettük el az ötletet: minek tönkretenni azt, ami tökéletes? Öcsém után Serge az, akiért  bármit megtennék. S bár soha nem mondta, de tudom, hogy ő is ugyanígy van ezzel.  Nyugalom költözött a házba, mióta megérkezett. Lenyugodtam, teljesen feltölt a jelenléte, söpri el az összes rossz érzést, ami a szakítás óta bennem fészkelt, ismét "szintre ráz" - önbizalmam helyére teszi. Azért Orsi is igyekszik, mivel ma náluk ebédeltünk, így kezembe nyomta Balogh Béla  - A tudatalatti tízparancsolata c. könyvét. Kopott kis könyv, mindössze 101 oldalas, sok kézben megfordulhatott már. (2024. március 27.)

Délelőtt szalaggyár, vezetőségi értekezlet; első negyedév áttekintése, a 2023-as mérleg átbeszélése, Karesz optimista, hoztuk és hozzuk a tervet, fejlődésünk töretlen, újabb piaci lehetőség a messzi amerikai kontinensen - kitartóan hozzám intézi a szavait, próbálom kerülni vele a szemkontaktust, sikertelenül. Szinte érzem a bőrömön egy-két drága öltönyös fazonból áradó irigységet. Ha tudnák, hogy nem vágyom most el, még akkor sem, ha közelről vehetném szemügyre az ősi azték romokat. A meeting végén így könnyedén hárítom Karesz ebédmeghívását, még okom is van rá, Serge-ért kell mennem a reptérre.  (2024. március 25.)

Sűrű nap. Ebéd anyámmal, ötórai (tea helyett) kávé a válófélben levő Pesta gyerökkel. Lényegében utálnom kellene vagy legalábbis haragudnom rá, de semmilyen indulat nincs bennem. Az élet produkál fura dolgokat. Ő Macska hogyléte után érdeklődik, én pedig nem érdeklődöm Valaki állapota felől. Elvileg üzletileg kérte a találkozót, válása után hagyja el praxisát és a házat is. A házat, amit együtt vettünk és úgy képzeltük... már nem lényeg, hogy ketten együtt mit terveztünk, ahogy annak sincs semmilyen jelentősége, hogy Kamionossal milyen közös jövőképünk volt.  (2024. március 24.)

Szeretek futni. Leginkább a hegyre fel. Szeretem az erdőt, a tavaszit is, szeretem érezni, hogy beindul a vérkeringésem, szeretem a fáradtságot is, de leginkább a kilátást szeretem a hegyről, órákig el tudnám nézni a Dunát, szemben (vagy szemközt?) a szlovák települést, az időnként elzakatoló vonatot. Elképzelem, hogy kik és hogy élnek ott és azt is, hogy valaki éppen a hegyet nézi és elképzeli, hogy valaki ott ül a szikla peremén és nézi őt, és arra is gondol, hogy mik kavaroghatnak annak az embernek a fejében.  (2024. március 24.)

Szokás szerint Macska ébresztett. Nem tudom  mióta kaparhatta az ajtót, hogy engedjem ki, elég mélyen aludtam. A hideg erdei levegő secperc alatta kihűtötte a nappalit. Különösebben nem zavart, melegítőt azért húztam a kora reggeli futáshoz.  (2024. március 24.)