Ismét nyár van. Bevásárlás után lesétáltam a Dunához is, hátha.... de keményen hideg a víz, nekem legalábbis. Ahol lakom viszonylag rendezett, tiszta. Kivéve egy-egy hétvégi turistaáradat után - viszont a Duna-part, mintha nem is hozzánk tartozna. Embermagasságú fű, régmúlt viharokban kidőlt famaradványok, üdítős dobozok és sörös flakonok mindenhol. Ez ma Magyarország. Semmire nem tudunk vigyázni. Talán Szinetár visszaemlékezésének első részétől (már kiolvastam, nem lehet egyszerűen letenni!) vagyok ma ilyen kritikus hangulatban. Hosszú idő után, miközben ültem a kockaköveken s néztem a hömpölygő Dunát (szeretlek József Attila) P.E.T. is eszembe jutott, jobban mondva egy mondata: "A történetek soha nem változnak, állandóak - csupán a szereplők nevei mások. Körforgás, ami megtörtént egyszer az ismét megtörténik, de mivel közben évtizedek-századok telnek el, már senki nem emlékszik rá." (2024. április 29.)
