Pünkösd jön. Az ünnepekkel egy kicsit hadilábon állok, amikor éppen (és általában ez érvényes rám) nincs barátom. Tudom, hogy ilyenkor mindenki a családjával van; nagyokat esznek-isznak, kirándulnak, veszekednek, szexelnek vagy éppen csak élvezik azt, hogy - mint most - három napig nem kell melózni. Én ezekből kimaradok. A munkaszünet nem igazán érint meg; mivel általában HO dolgozom, az evés-ivás valahogy nem lett mániám, kirándulni pedig hétköznap is elmehetek. Akkor miért nyöszörgöm? Talán azért, mert ilyenkor szembesülök leginkább a magányossággal; főleg most, hogy anyám is nyaral, még hozzá sem ugorhatok fel ebédelni vagy legalább egy jót összeveszni. Barátaim persze elárasztanak meghívásokkal: "hosszú hétvégére ugorj fel hozzánk!" - de nem ugrom, mert ezek az invitálások, amikor éppen társas lény vagyok, elmaradnak, így nagyon kilóg a lóláb. (2024. május 17.)
