Kölyök edzésen, én nézegetem a zárolt régi bejegyzéseket, pontosabban egy tavaly januárit.  Egy kicsit (nagyon fáj), hogy mennyire bíztam Kamionosban. Jó játékos volt vagy én rossz. A mérlegnek mindig két nyelve van. 

Van időnk a beszélgetésekre és kedvünk is. Mászunk bele olyan témába is, ami mind a kettőnknek fáj: "nyári nagy szakításunk". Kíméletlenül őszinte tud lenni Kamionos, ami nem baj, csak szoknom kell. Szoknom kell, hogy ez a srác, mindig kimond mindent, azt is, amit talán más ember inkább elhallgatna. Persze én kértem tőle, még kapcsolatunk elején, hogy ne hazudjunk egymásnak. Ennek ellenére - mert ilyen vagyok -, talán jobban esne, ha füllentene, de nem teszi. Ettől persze elönt egy furcsa és megmagyarázhatatlanul jóleső érzés, hogy én ebbe a pasiba mindig megbízhatok. Később már a jövőt kezdjük tervezgetni, a közelit és a nagyon távolit is. Szeretném, ha váltana - nem fog: túlságosan is szereti a "hivatását" és az országutakat. A nyaralást, mint témát ejtjük, mivel jelenlegi betegállománya miatt kizárt dolog, hogy főnöke nyáron elengedje őt két-három hétre. Maradnak majd az egy-két napos, esetleg hosszított hétvégés kiruccanások belföldön és külhonba is. Macska unja meg egyre rakoncátlanabb kicsinyeit és egy hatalmas ugrással köztünk terem, nem először szegve meg a szabályt, hogy ágyra nem jöhet. Amúgy pedig péntek van és újra hideg, elvégre január van. 

Hétvégén elmarad a szokásos ebéd anyámnál. Szalaggyár tulaja meghívott minket a névnapi bulijára. Igaz a neve napja majd csak jövő héten lesz, de hétköznap nem lehet bulizni. (2025. január 21.)

Máté kedvenc időtöltése volt játszadozni a szavakkal (is). Gazsi időnként utánérzett. Én pedig sokszor ráérzek. Tavaly nem éreztem rá, hogy játszanak az érzéseimmel és velem. Elhittem az utálatot, az "idegesít a jelenléte" és más apróságokat. Visszagondolva nagyon hülye és naiv voltam. Nem is sejtettem, hogy a játék - amelyből engem kihagytak - ellenem szólt. Már rég szexeltek egymással, talán a testi vágyon kívül  érzések is voltak, miközben én próbáltam hárítani, védőfalat alkotni kettejük közé-között. Kínos. Nekem. Nekik nem. Akkor sem és most már még kevésbé. Erről is beszélgettünk Pesta gyerekkel, miközben kölyöklányt vizsgálta. Azért arra még mindig nem válaszolt, hogy mikor kezdődött a becsapásom, átverésem. - Lépj túl rajtunk, ahogy mi tettük, elvégre ott van neked az a srác. Maró gúnyt éreztem a szavaiban. Miután fizettem és eljöttem az állatklinikáról, erősen megfogalmazódott bennem, hogy ideje lenne orvost váltani. Daisy amúgy sem rajong érte. Megértem.  Én sem rajongok régi énemért. Lassan ideje lenne ismét önvizsgálatot tartani, felülvizsgálni a dolgaimat. Talán a blogot is, amely inkább napló. Napló magamnak, jó nagy adag exhibicionizmussal fűszerezve. Régen nem érdekelt, hogy ki tud róla, ki az, aki olvassa. Sőt még dicsekedtem is vele. Ez már a múlt. Kölyök egyelőre nem tud róla, mert mélyen rögződött belém a téves rögeszmém, hogy Kamionost azzal veszítettem el, hogy megmutattam neki. Persze most már jól tudom, hogy nem. Nem a virtuális naplóm, még csak nem is a múltam az, ami eltávolította őt tőlem, hanem a volt pasim. Szerelmesemnek már egyiket sem akarom hívni. Ez is önbecsapás, hiszen mind a kettő az volt. Szerelem. Hányszor lehet úgy igazán szerelmes az ember életében? Miről ismerszik meg az ún. igazi. Nem tudom. Orsi barátnője talán tudná rá a választ. Unokaöcsém is. Neki egy volt és nem lesz több. Tartja magát ehhez. Gondolkodik a szerzetességen, Robiék legnagyobb döbbenetére. Elvonulna a világtól, egyelőre nagyon lebeszélném őt róla, de ugyanakkor tiszteletben tartom azt is, hogy a döntés az övé. Én is mindig elvonultam - legtöbbször a szexbe és más füstölgő "dolgokba". Ugyanakkor az ő esete teljesen más; nem megcsalták, nem becsapták, nem dobták, hanem elveszítette azt, akivel gyerekkora óta egyek voltak. Remélem, hogy soha nem fogom megtapasztalni ezt az érzést. Ilyen is ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben Budapestről a Dunakanyar felé tartottam. Hazaérve már várt rám Kölyök és annyira lényegtelen lett minden, de azért most mégis leírom, hogy nyoma maradjon.  (2025. január 20.)

Ahogy tegnap írtam - vissza a hétköznapokba:

- gyors látogatás unokanővéremnél; mivel ismét megkereste (már sokadszorra) egy könyvkiadó az EKK miatt, ő pedig a véleményemre volt kíváncsi - , viszont így hosszú idő után ismét találkoztam Nácival; megállapítva, hogy neki a kor csak előnyére válik és a düh soha nem csillapodik nála

- ebéd anyámnál Kölyökkel és a másik kölyökkel, aki nőnemű

- egy kora délutáni boxmeccs, nem vártam meg se a kezdetét - sem a végét, én csak szállító voltam (persze nem az a szállító)

Most pedig várom harcosom hívását, hogy véget ért a fizetett és engedélyezett "gyilok" - menjek érte; közben két macska utálkozva méreget engem és Daisy-t is - ezt tette a 10 nap távollét. Január végéhez, február elejéhez közeledünk. Ez nálam mindig szar időszak. Sok minden jár a fejemben, nem jó gondolatok. Jól esne egy korty ital még inkább egy cigaretta, de nem a szokványos. Erős késztetést érzek, hogy előkapjam a "kék könyvet", de nem teszem, egyelőre. Kint már sötét van, lelkem is idomul ehhez. Olvasni fogok; hogy kizökkenjek, eltávolodjak, talán segít ebben Alexis Hall és a Boyfriend Material. (Igen tudom, nem egy szépművészeti gyöngyszem.)  (2025. január 19.)

S akkor a harmadik könyv Benjamin Alire Sáenz-től, mert szeretem író lett. Ahogy szerettem a síelést Kölyökkel és Spanyollal, mind a tíz napot. Daisy is szerette és elég jól is viselkedett. Ugyanez hármunkról - ember fajtákról - annyira már nem mondható el. Macskák is jól viselték távollétünket, főleg a kutyáét, anyám kevésbé, nem egy kimondottan macskabarát. Most pedig csöppenünk vissza a hétköznapokba, a nagy magyar valóságba, ami egyre elviselhetetlenebb (annak ellenére, hogy nem szeretek fotel-politizálni, főleg nem itt a blogon), de véleményem azért van, ahogy Majkának is. 

(2025. január 18.)

Két könyv, ugyanattól az írótól, azaz Benjamin Alire Sáenz-től. Csodaszép történet két amerikai-mexikói srácról, a hétköznapokról és az életünk csodáiról, s természetesen a szerelemről. Egy a sok karácsonyi ajándék közül a két kötet, unokahúgom lepett meg vele, nem lehetek elég hálás érte. (Az első rész  - Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában a Max-on megtekinthető. A regény azért sokkal jobb, mint a film, de az sem rossz.)

"Egyik nap azt mondtad: Látom a sóvárgásod

Észrevetted a vágyamat, aminek még nem volt neve.

Elmentél. Itt az ég, és itt vannak a fák.

Vannak kutyák, és vannak madarak.

Vannak tengerek ezen a földön, amik

csak ránk várnak. Hallom a hangod: Ugorj!

Megtanítottál úszni a vizekben -

Aztán itt hagytál megfulladni."

(2025. január 02.)

Karácsony második napja, nincs más csak lustulás, meg zabálás. Négyesben vagyunk, Spanyol és Péter is csatlakozott hozzánk, jobb dolguk nem lévén. Lazán vagyok, melegítő kapucnis felsővel - mire Spanyol megjegyezte: - "Egyre jobban hasonlítasz az ikonodra!" Tükörbe nézve nekem is megfordult a fejemben, bár nekem van hajam, sok. Nagy coming out is megtörtént tegnap, nem túl kellemes élmény volt. Nekem se, Kölyöknek legkevésbé. Az az érzésem, hogy hiába vagyunk a XXI. században, Dan szülei leragadtak valahol a sötét középkorban. Pedig nem iskolázatlanok, mind a kettő diplomás, de a  toleranciát-elfogadást valahogy nem tanították egyik egyetemen sem. Ez van. Mondjuk ki nem dobtak, de valahogy az ebédmeghívás elmaradt. Azért nem éheztünk, anyám egy hadseregnek valót főzött szentestére, egész héten azt esszük. A macskák egyre jobban kedvelik Daisyt, aki ezt nem tudja hova tenni és most úgy döntött, hogy félrehúzódik, ha a két szörnyeteg a közelébe kerül. Az időjárás most tavaszt játszik, kerestem is a kertben a hóvirágokat, de elbújtak előlem. Szilveszterezni unokanővéremékhez megyünk, ha Kölyök meg nem gondolja magát, nem vállalva volt szerelmeim mogorva tekintetét.  

A következő számot éppen tízezredszerre hallgatnám meg, mivel Spanyol kedvence, egész délután ezt nyomatja (by: Spotify - ez volt a reklám helye!),  de helyette inkább kiviszem a két kölyköt (egyiket nagy "K"-val) sétálni. 

Ps: Kölyök meglátása szerint haverom szerelmes, már 24.-én észrevette, hogy nagyon rácsodálkozott Péter fiára. Nem irigylem őt, bár a srác kétesélyes, szerintem min. biszex.  (2024. december 26.)

Estére megérkezett a havazás, fehérbe öltöztetve a hegyoldalt és a tó környékét is. Sétára vittem kutyakölyköt, jött velem Péter is, aki két napja érkezett, karácsonyra, hozta magával középső fiát is, hogy ismerje meg apja szülőhazáját. Igazítottuk egymáshoz lépteinket, Daisyt engedtem szabadjára, már bízom meg benne annyira, tudom, hogy hívószavamra szedi törpe lábait és rohan vissza hozzám. A szél az arcomba vágta időnként a hópelyheket, húztam fejemre dzsekim kapucniját. Péter mesélt, természetesen a múltról; egy régi sétáról a Gellérthegyen Gy.-val, amikor ugyanilyen időjárás volt, mint most. Hallgattam, közben fél szememmel ebet lestem. - Nem bántad meg? - tettem fel a kérdést, rövid gondolkodás után. - Mit? - Péter kérdőn nézett rám és megállt. Megálltam én is. - Azt, hogy nem lett semmi a nagy szerelmetekből. Te elmentél Kanadába, megnősültél, sikeres üzletember lettél, Gy. pedig maradt itt.  Rágyújtott, engem is kínált meg. Megráztam a fejem, nem kívántam a nikotint. - Persze, hogy megbántam. Az egész életem egy nagy hazugság, de akkor nagyon más idők voltak. Szerettem a nejem, imádom a  gyerekeim, de üres maradtam, ahogy a napjaim és talán az életem is.  Nem csupán magamat tettem tönkre, de Gy.-t is. Ezt soha nem tudom megbocsájtani, sem elfelejteni. (2024. december 23.)

Határozottan más generációhoz tartozom, mint a Kölyök. Én az "Y" generáció tagja vagyok, ő pedig már a "Z" generációhoz tartozik. Ez abból is meglátszódik, hogy legnagyobb vágyát én viszem hajnalban egészségügyi sétára, egész napot velem tölti az egyelőre igencsak rakoncátlan eb a szalaggyárban, a macskák nagy bánatára (nincs kit szekálniuk) és kolléganőim nagy örömére (megzabálom, jaj de tündéri, nekem is kell egy ilyen stb.). Ebből viszont az is adódik, következtetődik, hogy egyre jobban kezd ragaszkodni hozzám a bokaharapó. Számomra egyértelmű volt, hogy a tanulmányai és edzései mellett nem lesz ideje egy kutyakölyökre. Sejtésem be is igazolódott. Ez van, meg az is, hogy egy hét és itt a karácsony. (2024. december 17.)

Holnap advent második vasárnapja és a Kölyök 22. születésnapja. Anyámnál ebédelünk szokás szerint, aztán pedig délután 6-tól buli itt a völgyben. Elvileg mindenkit meghívtam rá, még a volt szeretőimet szerelmeimet is. Ismeri,  ha nem is túlságosan kedveli őket Dan. Mondjuk ez kölcsönös, mivel például Kamionos arcán az utálkozást nehéz lenne nem észrevenni, pedig nem ártott neki a Kölyök. Na, mindegy. Ajándékokat már megvettem, szendvicsek és hidegtálak megrendelve, italok behűtve.  Az élő ajándékot pedig Spanyol hozza majd el.    (2024. december 07.)

 Mert tényleg mindig rád gondolok...

(2024. november 16.)