2018. április 30., hétfő

Napló és töredékek, hangulat




kétkedve állok magam előtt, mert nem vártam sors ily fordulatát, hogy bennem látna meg még egyszer bármit, mely oly fontos volt akkor, és hagyott súlyos, fájó tüskéket lelkemben, okozva most szétesését gondolataimnak…

… és nem szabadulok könnyen a kettes sorszámtól, mert nem vagyok szokva ehhez, tán önzőségem oka, de akkor vártam kínzó igényét, hogy mellettem legyen …



…de ez most nem a lottó ötös…



…és a kötéltánc, melybe belefogtam, nem tölt el teljes boldogsággal, mert féltem magam, hogy az a szenvedés, mely akkor megszületett, visszatér, és megélem újra könnyes pillanatait, mert rossz volt látni őket együtt, hallom kínzó, összebújós zenéjét máig fülemben vissza…



…félelmetes szemében igazságot vadászva, rettegve várni a mondatot…

„ébredj fel, ennyi volt”…



…talán hibája bennem lakik, hogy nem kezelem könnyen a bukásaim, de megtanultam már komor leckéjét az életnek…és bátortalan kockáztatom bőröm épségét, mert fél év múlásában meggondolni, a számtalanszor vesztett helyzetet így korrigálni, megengedni egyszerűen, és csak húzni a vállon egyet, mintha semmi nem történt volna, és ujjongva várni a holnapot…miközben a múlt érzelmi darabjai át-áthúznak csóvaként, de nem figyelni rá, bízni és elhinni, hogy ez most más, és megfordult a világ…



… érezni múltját az ágyon, illatát makacsul meghagyva…



…komoly vívódást okoz, mert teljesen megrészegít, és húz arra, melyet racionalitásom nem akar annyira… mert nem voltam akkor szemében semmi, és butaság határát jócskán túllépve küzdöttem árral szemben, eredménytelenül… mert nekem kellett nézni boldogságát, nekem kellett beletörődni abba, hogy ez nem lehetséges, jóbarátok tanácsát elfogadva… 



…feladni, nagynehezen…



talán meggondolatlan lépés volt, de ráébredtem, az idő a megmondhatója, hogy mikor lesz bennem bizalom, és csak kitartása mutathat előre… makacs a múlt, kézen fog, és nehezen enged, nem oldódik csomója, mely a torkomban dobog most is… mert számtalan visszautasítást nem töröl ki könnyen… és adja fel, ha csak szeszély…



…mert ez már nem az a tiszta, első kör…



…mert még nyáron vagyok érzelmileg, nem mosott ki semmit az idő: de kell a megerősítés, hogy nem hagy magamra ezzel, mert még egyszer nem tudnám feldolgozni hiányát…



…soha többet…



„mert az együttélés két ember hihetetlen konszenzusa, az életük finomhangolása, hogy megállítsák egy pillanatra az időt… benne ezer tartalommal, melyet együtt formálnak közös élménnyé, és tudatalattijuk gazdagodik minden pillanattal, egy érzéssel, illattal, kósza gondolattal…”

2 megjegyzés: