2017. január 1., vasárnap

Hiába

feküdtem le, nem tudtam elaludni. Gyomromban nem oldódott a görcs, ami talán csak szorítás. Beágyaztam, feljebb vettem a fűtést, a nappaliba szembe találtam magam az anyám által vásárolt és feldíszített fenyőfával. Időtöltés gyanánt lecsupaszítottam. A díszeket gondosan szalvétába tekerve egy dobozba tettem. A szalvétákat még Londonban vásároltam. Szeretem a szép szalvétákat, a fenyőfát kevésbé. A dobozba rejtett díszeket az előszobai szekrény legalsó polcára  rejtettem, a fenyőt pedig ki az utcára, a kukatároló elé. Visszafelé megvizsgáltam, de nem hullajtotta a tűit, jól választott anyám. A gyomromban a szorítás nem enyhült, csábított a bárpulton levő Gin-es üveg. Ellenálltam a kísértésnek.

("Te választasz, a te döntésed. Leélheted így is az életet, sokan teszik. Elvileg még boldog is lehetsz, legalábbis elhitetheted magaddal.")

Felbontottam egy újabb doboz cigarettát, kinyitottam az erkélyajtót (még jó, hogy feljebb vettem a fűtést!) és a kertet nézve elszívtam két szálat, egymás után. Már nem csupán a gyomrom görcsölt, a fejemben levő (nem gondolatok!) erek is lüktetni kezdtek. Csábultam el egy pillanatra, hogy bekapcsoljam mobilom; felhívjam valamelyik facebookos srácot; hogy jöjjön fel, indítsuk az új évet vad ágycsatával. Ahogy bevillant, úgy tüntettem is el a kényszert. Nem hiszem, hogy felállna a farkam. Máskor a szex gondolatára is merevedésem támadt, most pedig semmi. Légüres tér, talán egy farokpumpa segítene, de az nincs. Még minek?

Így ismét  ölembe vettem a laptopot és írom ezeket a sorokat, magamnak - magamról, kényszeresen.

1 megjegyzés:

  1. Nem (csak) magadnak írod, hanem sokunknak...
    Köszönet érte.

    VálaszTörlés