2015. december 25., péntek

Erdő

I. nem túl beszédes. Van úgy, hogy órán keresztül lovagolunk egymás mellett szótlanul. Aztán leszállunk a lóról, csókolózunk és bukdácsolunk a facsemetékben és a gyökerekben, míg a lovak legelnek, és még mindig nem szól egy szót sem. Nem zavar a szótlansága. Szeretem az illatát. Istállószag keveredése kellemes parfümmel. Perverz vagyok. Megszerettette velem az éjjeli erdőt, a lovaglást, s csendes sétákat, a holdfényt és a tejfehér ködöt. Szerelmes vagyok, nem csupán I.-ba, de az életbe is, újra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése