Ezer éve ismerjük egymást, Mátén keresztül. Sokáig Máté volt a közös pont. Később változott a helyzet. Mindig megbízhattam benne. Bármikor számíthattam rá. Lassacskán kialakult kettőnk között egy kapocs, nem csupán a szex miatt. Időnként bevillant (hol nekem, hol neki) lehetnénk mi többek is, de mindig vetettük el az ötletet: minek tönkretenni azt, ami tökéletes? Öcsém után Serge az, akiért bármit megtennék. S bár soha nem mondta, de tudom, hogy ő is ugyanígy van ezzel. Nyugalom költözött a házba, mióta megérkezett. Lenyugodtam, teljesen feltölt a jelenléte, söpri el az összes rossz érzést, ami a szakítás óta bennem fészkelt, ismét "szintre ráz" - önbizalmam helyére teszi. Azért Orsi is igyekszik, mivel ma náluk ebédeltünk, így kezembe nyomta Balogh Béla - A tudatalatti tízparancsolata c. könyvét. Kopott kis könyv, mindössze 101 oldalas, sok kézben megfordulhatott már. (2024. március 27.)
Délelőtt szalaggyár, vezetőségi értekezlet; első negyedév áttekintése, a 2023-as mérleg átbeszélése, Karesz optimista, hoztuk és hozzuk a tervet, fejlődésünk töretlen, újabb piaci lehetőség a messzi amerikai kontinensen - kitartóan hozzám intézi a szavait, próbálom kerülni vele a szemkontaktust, sikertelenül. Szinte érzem a bőrömön egy-két drága öltönyös fazonból áradó irigységet. Ha tudnák, hogy nem vágyom most el, még akkor sem, ha közelről vehetném szemügyre az ősi azték romokat. A meeting végén így könnyedén hárítom Karesz ebédmeghívását, még okom is van rá, Serge-ért kell mennem a reptérre. (2024. március 25.)
Sűrű nap. Ebéd anyámmal, ötórai (tea helyett) kávé a válófélben levő Pesta gyerökkel. Lényegében utálnom kellene vagy legalábbis haragudnom rá, de semmilyen indulat nincs bennem. Az élet produkál fura dolgokat. Ő Macska hogyléte után érdeklődik, én pedig nem érdeklődöm Valaki állapota felől. Elvileg üzletileg kérte a találkozót, válása után hagyja el praxisát és a házat is. A házat, amit együtt vettünk és úgy képzeltük... már nem lényeg, hogy ketten együtt mit terveztünk, ahogy annak sincs semmilyen jelentősége, hogy Kamionossal milyen közös jövőképünk volt. (2024. március 24.)
Szeretek futni. Leginkább a hegyre fel. Szeretem az erdőt, a tavaszit is, szeretem érezni, hogy beindul a vérkeringésem, szeretem a fáradtságot is, de leginkább a kilátást szeretem a hegyről, órákig el tudnám nézni a Dunát, szemben (vagy szemközt?) a szlovák települést, az időnként elzakatoló vonatot. Elképzelem, hogy kik és hogy élnek ott és azt is, hogy valaki éppen a hegyet nézi és elképzeli, hogy valaki ott ül a szikla peremén és nézi őt, és arra is gondol, hogy mik kavaroghatnak annak az embernek a fejében. (2024. március 24.)